Lezárt vizsgálat: Ittasan ült a volán mögé, úgy okozott balesetet

2021. 07. 18., v - 07:53
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az 52 éves harkai férfi először egy oszlopnak ütközött, majd az útszéli sövénybe hajtott autójával.

A rendőrségre 2021. május 23-án 16 óra 10 perckor Sopronból érkezett a bejelentés arról, hogy egy járművezető a Híd utcában elveszítette az uralmát a kocsija irányítása felett, majd az út mentén található oszlopnak ütközött, végül a sövénybe hajtott. Ezt követően a sofőrt arra járó, ismeretlen gyalogos személyek a gépkocsiból kisegítették, és a Kőműves köz járdájára ültették. A kiérkező rendőrök a bejelentés alapján igazoltattak egy férfit, aki tagadta, hogy ő vezetett volna, azonban a ruházatának átvizsgálásakor az egyenruhások megtalálták nála a balesetet okozó jármű indítókulcsait. Mivel az 52 éves harkai férfi láthatóan ittas állapotban volt, vele szemben alkoholtesztert alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott, ezért őt további mintavételre előállították a kórházba. Az eljárásban kirendelt vegyész szakértői vélemény alátámasztotta, hogy a férfi alkoholt fogyasztott a vezetés megkezdése előtt, ezért őt a nyomozók ittas járművezetés vétségének elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Soproni Rendőrkapitányság az ügy vizsgálata során a szükséges eljárási cselekményeket végrehajtotta, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal az illetékes járási ügyészségnek megküldte.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fokozott ellenőrzés

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 1-jén 0 órától 2024. október 31-én 24 óráig.

 

Egy sorozat vége

Az ózdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe is vették a helyi betörések elkövetőjét.

 

Eltűnt Boros Virág

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 17 éves lány eltűnése kapcsán.

 

Elismerések tolnai rendőröknek

Kollégáink augusztus 20-a, állami ünnepünk alkalmából, a huzamosabb időn keresztül végzett szakmai munkájuk, magas színvonalú felkészültségük alapján vehettek át jutalmat.