Lezárt akta: állatkínzás miatt felelhet

2021. 07. 10., szo - 08:19
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mohácsi rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a nőnek az ügyében, aki tizenkét kutyát hagyott magára Dunaszekcsőn.

Állatkínzás miatt nyomozott a Mohácsi Rendőrkapitányság egy 45 éves dunaszekcsői nő ellen. A gyanú szerint a nő 2020 júliusában az ingatlan beomlása miatt kiköltözött otthonából, azonban az udvaron hagyta tizenkét kutyáját, élelem, víz és fedél nélkül. A két felnőtt, valamint kilenc kölyökkutya orvosi ellátásáról nem gondoskodott, valamint az egyik kutyát olyan rövid láncon tartotta, amely az ebet erőteljesen korlátozta a mozgásában. Az eljárás során kirendelt igazságügyi állatorvos-szakértő megállapította, hogy a kutyák tartási módja miatt egészségük és testi épségük veszélyeztetése hosszú időn át fennállhatott, így az állatok legyengülése, megbetegedése, akár maradandó egészségkárosodásuk vagy pusztulásuk veszélyével járt. A rövid láncon tartott kutya kórosan lesoványodott, heteken át éhezett, ezért különös szenvedésnek volt kitéve, és az állat rövid időn belül elpusztult volna. A rendőrök a kutyák gazdáját előállították a rendőrkapitányságra, majd kihallgatták gyanúsítottként.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fokozott ellenőrzés

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 1-jén 0 órától 2024. október 31-én 24 óráig.

 

Egy sorozat vége

Az ózdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe is vették a helyi betörések elkövetőjét.

 

Eltűnt Boros Virág

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 17 éves lány eltűnése kapcsán.

 

Elismerések tolnai rendőröknek

Kollégáink augusztus 20-a, állami ünnepünk alkalmából, a huzamosabb időn keresztül végzett szakmai munkájuk, magas színvonalú felkészültségük alapján vehettek át jutalmat.