Közlekedésrendészeti összefoglaló Vas megyéből

2021. 07. 19., h - 08:17
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hétvége eseményei számokban.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2021. július 16-án 5 óra és 2021. július 19-én 5 óra közötti időben kettő, súlyos és kettő, könnyű sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés. Munkatársaink tizenegy, anyagi kárral végződött közlekedési baleset helyszínén is intézkedtek.

A hétvége alatt, a közúti ellenőrzések során összesen három járművezetővel szemben mutatott pozitív értéket az alkoholteszter, velük szemben az illetékes rendőrkapitányságok büntetőeljárást indítottak.

A rendőrök egy gépjárművezetővel szemben szabálysértési eljárást indítottak engedély nélküli vezetés miatt, mivel úgy vett részt járművével a közúti forgalomban, hogy nem rendelkezett vezetői engedéllyel.

Egy gépkocsivezetővel szemben eltiltás hatálya alatt vezetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás, mivel úgy közlekedett autójával a közúton, hogy a járművezetéstől korábban már jogerősen eltiltották.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fokozott ellenőrzés

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 1-jén 0 órától 2024. október 31-én 24 óráig.

 

Egy sorozat vége

Az ózdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe is vették a helyi betörések elkövetőjét.

 

Eltűnt Boros Virág

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 17 éves lány eltűnése kapcsán.

 

Elismerések tolnai rendőröknek

Kollégáink augusztus 20-a, állami ünnepünk alkalmából, a huzamosabb időn keresztül végzett szakmai munkájuk, magas színvonalú felkészültségük alapján vehettek át jutalmat.