Körözés volt érvényben a férfi ellen, a rendőrök elfogták

2021. 08. 03., k - 07:21
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései Veszprém megyében.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök nyolc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány egy embert vett őrizetbe, kilenc személyt fogott el, közülük egyet az ellene érvényben lévő körözés alapján. Hét főt állítottak elő, köztük négyet bűncselekmény elkövetésének gyanújával. Ittas járművezetés miatt három sofőrrel szemben intézkedtek.

A járőrök 2021. augusztus 2-án 12 óra 28 perckor Veszprémben igazoltattak egy 61 éves várpalotai lakost. Az intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy a férfival szemben a Várpalotai Rendőrkapitányság elfogatóparancsot bocsátott ki pénzbírság meg nem fizetése miatt, amit a bíróság elzárásra változtatott.

A járőrök a körözött személyt ezt követően előállították, majd a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe szállították.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Az év rendőre Celldömölkön

A város közbiztonsága érdekében végzett kiemelkedő tevékenységéért a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományába tartozó munkatársunk részesült elismerésben.