Ittasan vezetett a Balaton-parton, a rendőrök elfogták

2021. 07. 19., h - 06:38
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei Veszprém megyéből.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök egy személyi sérüléssel járó és kilenc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány tizenegy főt előállított, valamint tizenegy személyt elfogott, közülük kilencet bűncselekmény elkövetésén értek tetten. Biztonsági intézkedést négy esetben hajtottak végre.

A járőrök Balatonfüred belvárosában igazoltattak egy 41 éves szombathelyi lakost 2021. július 18-án 9 óra 40 perckor, aki személygépkocsival közlekedett. Az intézkedés során a férfival szemben felmerült a gyanú, hogy a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott, ezért őt további mintavétel céljából a rendőrök előállították. Ellene – vezetői engedélyének elvétele mellett – büntetőeljárást kezdeményeztek a Balatonfüredi Rendőrkapitányság munkatársai.

A fenti eseten túl további hét sofőrrel szemben intézkedtek a Veszprém megyei rendőrök ittas járművezetés gyanúja miatt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fokozott ellenőrzés

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 1-jén 0 órától 2024. október 31-én 24 óráig.

 

Egy sorozat vége

Az ózdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe is vették a helyi betörések elkövetőjét.

 

Eltűnt Boros Virág

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 17 éves lány eltűnése kapcsán.

 

Elismerések tolnai rendőröknek

Kollégáink augusztus 20-a, állami ünnepünk alkalmából, a huzamosabb időn keresztül végzett szakmai munkájuk, magas színvonalú felkészültségük alapján vehettek át jutalmat.