Hírek Pest megyéből

2021. 07. 15., cs - 10:05
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kék események számokban.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 23 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. A balesetek következtében egy súlyos, hét könnyű sérüléssel, további 15 anyagi kárral végződött. Az egyenruhások kiemelt közlekedési szabálysértés elkövetése miatt öt szabálysértési feljelentést tettek, illetve egy ember ellen kezdeményeztek büntetőeljárást, aki eltiltás hatálya alatt vezetett járművet.

A Pest megyei rendőrök kilenc embert elfogtak, kettőt az ellenük kiadott elfogatóparancs alapján, hatot bűncselekmény elkövetésén értek tetten. Bűncselekmény elkövetése miatt nyolc embert előállítottak. Biztonsági intézkedés 13 alkalommal történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fokozott ellenőrzés

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 1-jén 0 órától 2024. október 31-én 24 óráig.

 

Egy sorozat vége

Az ózdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe is vették a helyi betörések elkövetőjét.

 

Eltűnt Boros Virág

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 17 éves lány eltűnése kapcsán.

 

Elismerések tolnai rendőröknek

Kollégáink augusztus 20-a, állami ünnepünk alkalmából, a huzamosabb időn keresztül végzett szakmai munkájuk, magas színvonalú felkészültségük alapján vehettek át jutalmat.