Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

2021. 08. 13., p - 07:49
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására.

A megye rendőrei az elmúlt napon két ittas járművezetővel szemben intézkedtek és három személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

Amint arról korábban beszámoltunk, egy szendehelyi lakos közlekedett személygépkocsival 2021. augusztus 12-én 12 óra 15 perc körül a 33-as számú úton Tiszafüred irányából Debrecen irányába. Haladása során áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, majd onnan az útpadkán lehaladva egy fának ütközött. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján – a személygépkocsi vezetője és utasa 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

A Tiszafüredi Rendőrkapitányság közúti baleset okozása vétség elkövetése miatt indított eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Az év rendőre Celldömölkön

A város közbiztonsága érdekében végzett kiemelkedő tevékenységéért a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományába tartozó munkatársunk részesült elismerésben.