Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

2021. 07. 29., cs - 08:30
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy halálos kimenetelű és két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására. Az elmúlt napon a megye rendőrei hat ittas járművezetővel szemben intézkedtek, továbbá két személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

Egy helyi lakos haladt személygépkocsival Szolnokon, a József Attila úton, 2021. július 28-án 10 óra 50 perc körül. A sofőr közlekedése során nem biztosított elsőbbséget egy neki balról érkező, a kijelölt gyalogos átkelőhelyen áthaladó gyalogosnak, akit elütött. A baleset következtében a gyalogos – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Egy szolnoki lakos közlekedett Tiszaföldváron, a Tavaszmező úton 2021. július 28-án a déli órákban. A sofőr haladása során egy útkereszteződéshez érkezett, ahol a részére kihelyezett „Elsőbbségadás kötelező!” közúti jelzőtábla utasítása ellenére nem biztosított elsőbbséget egy segédmotoros kerékpárosnak és összeütköztek. A baleset következtében a védett úton közlekedő segédmotoros – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Az elsőbbségadás elmulasztása kiemelkedő tényező a balesetek bekövetkezése tekintetében. Kérjük, hogy elsőbbségadási kötelezettségeiknek mindenkor tegyenek eleget!

…, hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Állami elismerést vehetett át

Magyarország Köztársasági Elnöke magyar bronz érdemkereszt kitüntetéssel ismerte el Tóth Szilvia r. főtörzszászlós, a Dombóvári Rendőrkapitányság referensének munkáját.

 

Az év rendőre Celldömölkön

A város közbiztonsága érdekében végzett kiemelkedő tevékenységéért a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományába tartozó munkatársunk részesült elismerésben.