Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2013. 11. 24., v - 08:34
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 4 személyt fogtak el, közülük 3 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 főt az ellene érvényben lévő körözés alapján.

Megyénk közútjain 1 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, amely könnyű sérüléssel végződött.

 

 

A Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2013. november 23-án 19 óra 30 perc körüli időben érkezett bejelentés arról, hogy Debrecenben az egyik sörözőben három férfi vitatkozik és bántalmazzák egymást.

A helyszínre érkező rendőrök elfogták és a kapitányságra előállították a három helyi férfit, akiket a nyomozók gyanúsítottként kihallgattak.

A 30 éves B. László, a 32 éves P. Tibor és a 45 éves M. Attila ellen garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, szabadlábon hagyásuk mellett a Debreceni Rendőrkapitányságon folyik az eljárás.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Szüleink, nagyszüleink védelmében

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály munkatársai a prevenció jegyében látogattak el a Rába Győri Nyugdíjas Egyesület tagjaihoz.

 

Őrizetben a drognagyi

A pétervásárai rendőrök közel 40 gramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le.

 

Elfogadhatatlan kockázatot vállaltak

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenöt ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminchatodik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

 

Körzetük az autópálya – volt

Egy rablópáros az M5-ös sztrádán rabolta ki apát és fiát, de a gyanú szerint a bűnlajstromuk itt még nem ér véget. Egyikük már rendőrkézen van.

 

Welcome home rendőrmódra

Nyaralni ment családjával a 8 milliós rablás után, hazaérkezésekor elsőként a budapesti rendőrök üdvözölték, és a kertben elásott millióktól is búcsúzhatott.