Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2013. 11. 23., szo - 08:35
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 6 személyt fogtak el, akiket bűncselekmény elkövetésén értek tetten.

Az egyenruhások 20 főt állítottak elő, közülük 1 személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök 4 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű balesetben 1 személy vesztette életét, 3 közúti közlekedési baleset súlyos sérüléssel végződött.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Szüleink, nagyszüleink védelmében

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály munkatársai a prevenció jegyében látogattak el a Rába Győri Nyugdíjas Egyesület tagjaihoz.

 

Őrizetben a drognagyi

A pétervásárai rendőrök közel 40 gramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le.

 

Elfogadhatatlan kockázatot vállaltak

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenöt ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminchatodik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

 

Körzetük az autópálya – volt

Egy rablópáros az M5-ös sztrádán rabolta ki apát és fiát, de a gyanú szerint a bűnlajstromuk itt még nem ér véget. Egyikük már rendőrkézen van.

 

Welcome home rendőrmódra

Nyaralni ment családjával a 8 milliós rablás után, hazaérkezésekor elsőként a budapesti rendőrök üdvözölték, és a kertben elásott millióktól is búcsúzhatott.