Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2013. 11. 15., p - 09:29
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bűnügyi őrizetben a tolvaj.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 6 személyt fogtak el, közülük 2 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 4 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 22 személyt állítottak elő, ebből 5 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain 1 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, amely könnyű sérüléssel végződött.

 

 

Debrecenben 2013. november 14-én 10 óra 50 perc körüli időben az egyik drogériába bement egy fiatal fiú és miután magához vett egy értékes elektromos fogkefét, azzal fizetés nélkül távozott az üzletből. A bolt biztonsági őre észlelte a lopást, értesítette a rendőrséget és követte a fiút, aki elszaladt a helyszínről.

A Debreceni Rendőrkapitányság járőrei gyalogosan ellenőrizték a környéket és a személyleírásnak köszönhetően megtalálták a tolvajt, aki egy füves területen, a földön fekve próbált meg elrejtőzni az egyenruhások elől.

A 17 éves debreceni lakost a rendőrök elfogták és előállították a kapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették.

Ellene lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást a városi rendőrkapitányság.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Szüleink, nagyszüleink védelmében

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály munkatársai a prevenció jegyében látogattak el a Rába Győri Nyugdíjas Egyesület tagjaihoz.

 

Őrizetben a drognagyi

A pétervásárai rendőrök közel 40 gramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le.

 

Elfogadhatatlan kockázatot vállaltak

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenöt ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminchatodik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

 

Körzetük az autópálya – volt

Egy rablópáros az M5-ös sztrádán rabolta ki apát és fiát, de a gyanú szerint a bűnlajstromuk itt még nem ér véget. Egyikük már rendőrkézen van.

 

Welcome home rendőrmódra

Nyaralni ment családjával a 8 milliós rablás után, hazaérkezésekor elsőként a budapesti rendőrök üdvözölték, és a kertben elásott millióktól is búcsúzhatott.