Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2013. 10. 26., szo - 08:59
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 5 személyt fogtak el, közülük 4 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 főt az ellene érvényben lévő körözés alapján.

Megyénk közútjain a rendőrök 4 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyből 1 közúti közlekedési baleset súlyos, míg 3 közúti közlekedési baleset könnyű sérüléssel végződött.

 

Az ártándi határátkelőhelyen 2013. október 25-én 15 óra 30 perc körüli időben egy külföldi férfi igazoltatásakor megállapítást nyert, hogy tiltott határátlépés szabálysértést követett el, mivel úgy lépett be az ország területére, hogy jogszerű tartózkodásra jogosító érvényes okmánnyal nem rendelkezett. A rendőrök a férfit előállították a Biharkeresztesi Határrendészeti Kirendeltségre, ahol meghallgatták, majd a további eljárás lefolytatása céljából a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Észak-alföldi Igazgatóságára vitték.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Volt élettársát fosztotta ki

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.

 

Őrizetben a drognagyi

A pétervásárai rendőrök közel 40 gramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le.

 

Elfogadhatatlan kockázatot vállaltak

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenöt ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminchatodik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.