Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2013. 10. 25., p - 08:33
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 5 személyt fogtak el, közülük 3 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 2 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 11 személyt állítottak elő, ebből 2 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Hajdú-Bihar megyében az elmúlt 24 órában személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset nem jutott a rendőrség tudomására.

 

 

A Debreceni Rendőrkapitányság járőrei elfogták és előállították a kapitányságra azt a 29 éves helyi férfit, akit 2013. október 24-én 20 óra körüli időben a város egyik bevásárlóközpontjának biztonsági őrei lopáson értek tetten.

K. Lajos az egyik üzlet próbafülkéjében eltávolította két nadrág áruvédelmi eszközét, majd azokkal fizetés nélkül akart távozni, de a férfi gyanússá vált a bolt alkalmazottainak, akik értesítették a rendőrséget. A debreceni férfit előállítását követően, a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

Ellene szabad lábon hagyása mellett, lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik az eljárás a Debreceni Rendőrkapitányságon.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Volt élettársát fosztotta ki

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.

 

Őrizetben a drognagyi

A pétervásárai rendőrök közel 40 gramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le.

 

Elfogadhatatlan kockázatot vállaltak

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenöt ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminchatodik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.