Hazament az eltűnt férfi

2013. 11. 19., k - 20:22
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Épségben előkerült a 42 éves debreceni férfi.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét 2013. november 19-én 19 óra 16 perc körüli időben hívta egy nő telefonon, aki arról értesítette a rendőrséget, hogy a 2013. november 18-án 6 óra 45 perckor Debreceni otthonukból eltűnt 42 éves férje hazament.

A férfi sérelmére bűncselekményt nem követtek el.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Szüleink, nagyszüleink védelmében

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály munkatársai a prevenció jegyében látogattak el a Rába Győri Nyugdíjas Egyesület tagjaihoz.

 

Őrizetben a drognagyi

A pétervásárai rendőrök közel 40 gramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le.

 

Elfogadhatatlan kockázatot vállaltak

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenöt ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminchatodik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

 

Körzetük az autópálya – volt

Egy rablópáros az M5-ös sztrádán rabolta ki apát és fiát, de a gyanú szerint a bűnlajstromuk itt még nem ér véget. Egyikük már rendőrkézen van.

 

Welcome home rendőrmódra

Nyaralni ment családjával a 8 milliós rablás után, hazaérkezésekor elsőként a budapesti rendőrök üdvözölték, és a kertben elásott millióktól is búcsúzhatott.