Hajdú-Bihar megyei összesítő

2021. 07. 28., sze - 06:15
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek könnyű sérüléssel végződtek.

A szolgálatot ellátó állomány 18 személyt fogott el, akik közül kilenc főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egy személyt a vele szemben érvényben lévő körözés alapján, nyolc külföldit pedig az ország területén való jogellenes tartózkodás miatt.

A rendőrök öt személyt állítottak elő, közülük egy főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés nyolc esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Állami elismerést vehetett át

Magyarország Köztársasági Elnöke magyar bronz érdemkereszt kitüntetéssel ismerte el Tóth Szilvia r. főtörzszászlós, a Dombóvári Rendőrkapitányság referensének munkáját.

 

Az év rendőre Celldömölkön

A város közbiztonsága érdekében végzett kiemelkedő tevékenységéért a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományába tartozó munkatársunk részesült elismerésben.