Hajdú-Bihar megyei összesítő

2021. 07. 10., szo - 08:05
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök az elmúlt 24 órában négy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül kettő súlyos, míg kettő könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány 10 személyt fogott el, akik közül hét főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, három személyt pedig a velük szemben érvényben lévő körözés alapján.

A rendőrök 23 személyt állítottak elő, közülük 11 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés hat esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fokozott ellenőrzés

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 1-jén 0 órától 2024. október 31-én 24 óráig.

 

Egy sorozat vége

Az ózdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe is vették a helyi betörések elkövetőjét.

 

Eltűnt Boros Virág

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 17 éves lány eltűnése kapcsán.

 

Elismerések tolnai rendőröknek

Kollégáink augusztus 20-a, állami ünnepünk alkalmából, a huzamosabb időn keresztül végzett szakmai munkájuk, magas színvonalú felkészültségük alapján vehettek át jutalmat.