Hajdú-Bihar megyei összesítő

2021. 07. 07., sze - 06:28
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök az elmúlt 24 órában négy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül egy súlyos, míg három könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány hat személyt fogott el, akik közül öt főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egy személyt pedig a vele szemben érvényben lévő körözés alapján.

A rendőrök 14 személyt állítottak elő, közülük kilenc főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés kilenc esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fokozott ellenőrzés

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 1-jén 0 órától 2024. október 31-én 24 óráig.

 

Egy sorozat vége

Az ózdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe is vették a helyi betörések elkövetőjét.

 

Eltűnt Boros Virág

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 17 éves lány eltűnése kapcsán.