Hajdú-Bihar megyében történt

2013. 10. 29., k - 08:57
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két férfi ellen is elfogatóparancs volt érvényben, ezért a rendőrök elfogták őket.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 2 személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 19 személyt állítottak elő, ebből 6 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök 2 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek könnyű sérüléssel végződtek.

 

A Debreceni Rendőrkapitányság járőrei 2013. október 28-án 8 óra 30 perc körüli időben Debrecenben, a Derék utcán igazoltatták P. Károly 51 éves helyi lakost. Az intézkedéskor kiderült, hogy a férfi ellen a Debreceni Járásbíróság által lopás bűntett elkövetése miatt kiadott elfogatóparancs van érvényben. A rendőrök a férfit elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és bűnügyi őrizetbe vették.

 

A járőrök Debrecenben, egy autómosó előtt igazoltattak egy férfit 2013. október 28-án 14 óra 25 perc körüli időben. Az igazoltatáskor az egyenruhások megállapították, hogy a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogatóparancsot adott ki a 35 éves férfi ellen. A rendőrök B. József helyi lakost elfogták és a kapitányságra előállították, ahol a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Volt élettársát fosztotta ki

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.

 

Őrizetben a drognagyi

A pétervásárai rendőrök közel 40 gramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le.

 

Elfogadhatatlan kockázatot vállaltak

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenöt ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminchatodik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.