Hajdú-Bihar megyében történt

2013. 10. 30., sze - 09:06
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 5 személyt fogtak el, közülük 2 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 főt az ellene érvényben lévő körözés alapján, 2 főt pedig az ország területén történő jogellenes tartózkodás miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök 2 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyekből 1 súlyos és 1 könnyű sérüléssel végződött.

 

 

Az ártándi határátkelőhelyen 2013. október 29-én 3 óra körüli időben egy külföldi nő és egy külföldi férfi igazoltatásakor megállapítást nyert, hogy tiltott határátlépés szabálysértést követettek el, mivel úgy lépetek be az ország területére, hogy jogszerű tartózkodásra jogosító érvényes okmánnyal nem rendelkeztek. A rendőrök a nőt és a férfit előállították a Biharkeresztesi Határrendészeti Kirendeltségre, ahol meghallgatták, majd a további eljárás lefolytatása céljából a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Észak-alföldi Igazgatóságára vitték őket.

 

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2 óra 22 perckor egy állampolgár telefonon tett bejelentést arról, hogy a debreceni Ibolya utcai italboltba két ismeretlen tettes betört és onnan több üveg szeszesitalt tulajdonítottak el.

A helyszínre kiérkező járőrök azonnal megkezdték az adatgyűjtést és tanúkutatást, mely eredményre vezetett. Az üzlettől nem messze egy társasházban igazoltattak egy férfit, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható. Az egyenruhások elfogták és a kapitányságra előállították R. Ferencet, akit a nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki. Társát még keresik a rendőrök.

A 64 éves debreceni lakos ellen, szabadlábon hagyása mellett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság folytatja.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Volt élettársát fosztotta ki

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.

 

Őrizetben a drognagyi

A pétervásárai rendőrök közel 40 gramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le.

 

Elfogadhatatlan kockázatot vállaltak

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenöt ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminchatodik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.