Garázdálkodott

2015. 09. 09., sze - 09:03
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt a 20 éves férfit, aki a gyanú szerint belerúgott egy debreceni bevásárlóközpont bejárati ajtajába és egy hirdetőtáblába.

A Debreceni Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a 20 éves V. Gáborral szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. szeptember 8-án 23 óra 15 perc körüli időben egy férfi mérgében belerúgott a Debrecen, Péterfia utcán található bevásárlóközpont bejárati ajtajába és egy a közelben található hirdetőtáblába. Az esetet látta az áruház egyik biztonsági őre, aki a helyszínen visszatartotta a fiatalembert és értesítette a rendőrséget. A helyi lakost a rendőrök elfogták és előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. V. Gábor beismerő vallomásában azzal indokolta a cselekményét, hogy találkozott volt barátnője jelenlegi barátjával és emiatt ideges lett. A gyanúsított az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Zsolt

A 25 éves férfi megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.