Eltiltás hatálya alatt vezetett, a rendőrök elfogták

2021. 07. 17., szo - 08:03
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei Veszprém megyéből.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök kettő személyi sérüléssel járó és kilenc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány öt főt fogott el, közülük egyet az ellene érvényben lévő körözés alapján. Biztonsági intézkedést négy esetben hajtottak végre.

A járőrök Lovason igazoltattak egy 35 éves berhidai lakost 2021. július 16-án 11 óra 3 perckor, aki személygépkocsival közlekedett. Az intézkedés során megállapították, hogy a férfit korábban a Várpalotai Rendőrkapitányság a járművezetéstől eltiltotta. A Balatonfüredi Rendőrkapitányság munkatársai a sofőrt elfogták, majd előállították, és a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. Ellene járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetése miatt indult büntetőeljárás.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fokozott ellenőrzés

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 1-jén 0 órától 2024. október 31-én 24 óráig.

 

Egy sorozat vége

Az ózdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe is vették a helyi betörések elkövetőjét.

 

Eltűnt Boros Virág

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 17 éves lány eltűnése kapcsán.

 

Elismerések tolnai rendőröknek

Kollégáink augusztus 20-a, állami ünnepünk alkalmából, a huzamosabb időn keresztül végzett szakmai munkájuk, magas színvonalú felkészültségük alapján vehettek át jutalmat.