Elfogták a fatolvajt

2013. 11. 18., h - 09:19
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyanússá vált a férfi az őrsparancsnoknak.

A Vámospércsi Rendőrőrs parancsnoka Debrecenben, az Apafája utcán 2013. november 17-én 8 óra 50 perckor igazoltatott egy gyanúsan viselkedő férfit, aki a kerékpárján egy fával teli zsákot szállított. Az alezredes az intézkedéshez a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központján keresztül további rendőri segítséget kért. A helyszínre érkező járőröknek az 55 éves férfi elmondta, hogy a fát a közelben található erdészet területéről lopta.

Az egyenruhások a debreceni lakost elfogták és a kapitányságra előállították, ahol a nyomozók U. Barnát gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrök az elkövető házánál további több mázsa fát találtak.

Ellene – szabadlábon hagyása mellett – lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Debreceni Rendőrkapitányság folytatja a nyomozást.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Szüleink, nagyszüleink védelmében

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály munkatársai a prevenció jegyében látogattak el a Rába Győri Nyugdíjas Egyesület tagjaihoz.

 

Őrizetben a drognagyi

A pétervásárai rendőrök közel 40 gramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le.

 

Elfogadhatatlan kockázatot vállaltak

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenöt ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminchatodik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

 

Körzetük az autópálya – volt

Egy rablópáros az M5-ös sztrádán rabolta ki apát és fiát, de a gyanú szerint a bűnlajstromuk itt még nem ér véget. Egyikük már rendőrkézen van.

 

Welcome home rendőrmódra

Nyaralni ment családjával a 8 milliós rablás után, hazaérkezésekor elsőként a budapesti rendőrök üdvözölték, és a kertben elásott millióktól is búcsúzhatott.