Bíróság elé áll a tolvaj

2013. 10. 18., p - 13:59
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bíróság elé állítást javasolnak a rendőrök a debreceni férfivel szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2013. szeptember 17-én 13 óra körüli időben egy hajdúszoboszlói cég telephelyének alkalmazottja tett bejelentést a rendőrségre arról, hogy ismeretlen személy eltulajdonított a rakodási területükről egy őrizetlenül hagyott öntözőszivattyút.

A helyszínre érkező járőrök adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek köszönhetően sikerült azonosítaniuk a feltételezett elkövetőt. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a 44 éves debreceni férfit, aki beismerő vallomást tett.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a napokban befejezte az L. György ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást és az ügy iratait bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Volt élettársát fosztotta ki

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.

 

Őrizetben a drognagyi

A pétervásárai rendőrök közel 40 gramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le.

 

Elfogadhatatlan kockázatot vállaltak

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenöt ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminchatodik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.