A követési távolság betartásával megelőzhető lett volna

2021. 07. 07., sze - 08:22
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az M85-ös számú autóút Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán történt közúti közlekedési balesetben egy személy megsérült, három gépkocsi pedig megrongálódott.

A gyorsforgalmi úton az M1-es autópálya felől Csorna irányába közlekedett személygépkocsijával 2021. július 6-án 19 óra körül egy 45 éves nagysimonyi férfi. Haladása során – vélhetően figyelmetlenségéből adódóan – későn vette észre az előtte forgalmi okból megálló Mazda típusú gépjárművet, és nekihajtott. Az ütközés következtében a Mazda a külső forgalmi sávban haladó tehergépkocsinak csapódott.

2

A baleset során a vétlen jármű utasa, egy 52 éves petőházi hölgy megsérült, ezért őt a mentők kórházba vitték.

3

Az eset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a közlekedők figyelmét:

  • A nagy meleg ellenére is legyenek türelmesek, vezessenek kissé lassabban, tartsanak nagyobb követési távolságot!
  • A járművezetés során legyenek figyelemmel arra, hogy hőség idején a reflexek tompulnak, a mozdulatok kapkodóvá válhatnak, ezáltal a hibalehetőségek száma is megnő.
  • A napon álló gépkocsit indulás előtt szellőztessék ki, menet közben használjanak légkondicionálót, vagy gondoskodjanak a levegőcseréről, a friss levegő utánpótlásáról!
  • A balesetek megelőzése érdekében minden esetben tartsák be a közlekedési szabályokat!

…hogy mindenki hazaérjen!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fokozott ellenőrzés

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 1-jén 0 órától 2024. október 31-én 24 óráig.

 

Egy sorozat vége

Az ózdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe is vették a helyi betörések elkövetőjét.

 

Eltűnt Boros Virág

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 17 éves lány eltűnése kapcsán.