Igazoltatták, majd elfogták az embercsempészt a balassagyarmati járőrök

2021. 03. 29., h - 16:04
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Személygépkocsival szállított négy illegális migránst a 31 éves férfi, akit a rendőrök Balassagyarmat belterületén elfogtak.

 A balassagyarmati járőrök 2021. március 28-án 20 óra 30 perckor a város belterületén egy külföldi rendszámú személygépkocsit ellenőriztek. A járművet vezető 31 éves magyar állampolgáron kívül a gépkocsiban négy - magukat török állampolgárnak valló, Magyarországon jogellenesen tartózkodó – személy utazott.

A négy férfi magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét igazolni nem tudta, ezért a járőrök a sofőrt és az utasokat a helyszínen elfogták, és a rendőrkapitányságra előállították.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság munkatársai embercsempészés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt nyomozást rendeltek el a gépjárművet vezető 31 éves debreceni lakos ellen. A nyomozók a férfit gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

Meghallgatásukat követően a négy török állampolgárt – a hatályos magyar jogszabályok értelmében – visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Felhívjuk a figyelmet, hogy az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.

 

Szükség van az ittasság ellenőrzésére!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 23 ittas és egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év 30. hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.