Határrendészeti összesítő Pest megyéből

2021. 03. 29., h - 18:00
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Embercsempészés gyanúja miatt indul eljárás az ellen a szerb sofőr ellen, aki négy embernek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.

A  Pest megyei rendőrök - a Nemzeti Nyomozó Iroda Székesfehérvári Osztálya információi alapján - 2021. március 29-én 7 óra 59 perc körül az M5 autópálya Inárcsi pihenőjénél igazoltattak egy szerb forgalmi rendszámú gépkocsit. A járművet egy szerb férfi vezette, rajta kívül négy magát szír állampolgárnak valló férfi tartózkodott.

A jármű utasai személyazonosságukat és magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni, a rendőrök a sofőrrel együtt elfogták és előállították őket.


Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.

 

Szükség van az ittasság ellenőrzésére!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 23 ittas és egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év 30. hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.