Bűnügyek

Rablás kísérlete miatt őrizetben

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bátonyterenyei rendőrök rövid időn belül beazonosították és elfogták a 43 éves mátranováki férfit és a 21 éves mátraverebélyi társát.

Őrizetben a sárospataki támadó

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök rövid idő alatt elfogták azt az útonállót, aki Sárospatakon rátámadt egy férfira.

Őrizetben a Rétságon elfogott embercsempész

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hét illegális migránst szállított a 35 éves szír férfi, akinek letartóztatását kezdeményezték a Nógrád megyei nyomozók.

Pár perc alatt égő pokollá változtatta az udvart

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Akár tragédia is történhetett volna - a csepeli nyomozók gyanúja szerint egy nő egy egész udvarnyi szemetet felgyújtott a főváros XXI. kerületében.

15 percen belül rendőrkézen a rabló

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök őrizetbe vették azt a fiatalembert, aki egy miskolci bevásárlóközpont előtt takarító férfit megfenyegetett, majd elvette a pénzét.

Idős asszonyt fosztott ki – elfogták

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 63 éves kecskeméti lakost a rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását.

Letartóztatásban az algír embercsempész

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A férfi 10 illegális migránst szállított, amikor Bátaszéki Autópálya Alosztály egyenruhásai ellenőrizték.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.

 

Szükség van az ittasság ellenőrzésére!

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 23 ittas és egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év 30. hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.