Bűncselekmények áldozatainak napja Kecskeméten

2022. 02. 22., k - 14:35
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A valóság és virtuális valóság veszélyeinek elkerülése, avagy bűnmegelőzési tanácsok a könyvtárban.

Az Európa Tanács 1990. február 22-én tette közzé a bűncselekmények áldozatainak chartáját. Ez a nap számos országban – 1993. óta Magyarországon is – az áldozatok napja. A rendőrség bűnmegelőzési szakemberei minden év februárjában kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy felhívják a figyelmet a bűncselekmények áldozataira.

A világnapon a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály szakelőadói prevenciós tájékoztatót szerveztek a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár közreműködőivel „Hogyan védhetem meg magam…„ címmel.

A könyvtár által meghirdetett programon az időskorúak számára szervezett internetes tanfolyam hallgatói és további érdeklődők vettek részt a mindennapok és az internet világában leselkedő veszélyforrások – egyben az elkerülési lehetőségek – megismerésével.

A jelenlévők tanácsokat kaptak arról, kit engedhetnek be a lakásukba, hogyan előzhetők meg a telefonos csalások, továbbá az esetleges áldozattá válás esetén igénybe vehető állami, illetve civil áldozatsegítési szolgáltatások lehetőségeiről, formáiról és folyamatáról kaptak információt.

Az interaktív program során több gyakorlati ajánlást kaptak a hallgatók, melyek hasznosításával elkerülhetik, hogy sérelmükre bűncselekményt kövessenek el.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Az év rendőre Celldömölkön

A város közbiztonsága érdekében végzett kiemelkedő tevékenységéért a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományába tartozó munkatársunk részesült elismerésben.