Közrendvédelem

Két keréken a turisztikai idényben

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság Pálházai Körzeti Megbízotti Csoportjának tagjai az idegenforgalmi szezonban a térségbe látogatók biztonsága érdekében kerékpáros szolgálatot látnak el.

Együtt a rend szolgálatában

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Folyamatosak a rendőr-polgárőr közös szolgálatok Rudabányán.

Bájait árulta

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Készenléti Rendőrség egyenruhásai tiltott prostitúció szabálysértés elkövetése miatt Debrecenben elfogták a 20 éves nőt.

Elvette a kerékpárt

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 24 éves férfi ellen szabálysértési eljárást kezdeményezett a Balassagyarmati Rendőrkapitányság.

Együtt, helyben a rend szolgálatában

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A folyamatosan végrehajtott, jó hatásfokkal működő rendőr-polgárőr közös szolgálatok tevékenységéért Göncruszka polgármestere levélben fejezte ki köszönetét és elismerését a Gönci Rendőrőrs parancsnokának.

Fokozott ellenőrzés a labdarúgó mérkőzés napján

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti Szusza Ferenc Stadionban 2014. augusztus 3-án 20 óra 30 perctől megrendezésre kerül az Újpesti FC – DVTK OTP Bank Liga NB I. bajnoki labdarúgó-mérkőzés.

Közös elfogás a polgárőrökkel

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy vasmegyeri udvarról akart vasat lopni az a férfi, akit zsákmánya megszerzését követően azonnal elfogtak az egyenruhások.

Megtalálták az idős asszonyt

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendőrök és polgárőrök együtt keresték az eltűnt nénit Tamási határában.

Időben érkezett a rendőri segítség

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A soproni rendőrök rövid idő alatt megtalálták a magatehetetlen férfit.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.