Polgárőr vezető ért tetten egy kerékpártolvajt

2014. 08. 01., p - 09:03
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyorsított eljárásban áll bíróság elé a hódmezővásárhelyi kerékpártolvaj.

A hódmezővásárhelyi polgárőrség vezetője, Szula Ferenc hívta a rendőröket 2014. július 31-én 12 óra 15 perckor. Bejelentette, hogy egy ismeretlen férfi megpróbálta eltulajdonítani a felesége kerékpárját a lépcsőházukból, de az elkövetőt tetten érte. A férfi a lopás előtt egy magánlakásba is megpróbált bemenni, de onnan a sértett elküldte.

A helyszínre érkező járőrök előállították a 43 éves férfit, aki ellen tulajdon elleni szabálysértés miatt indult eljárás. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság őrizetbe vette és gyorsított eljárásban bíróság elé állítja.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.