Elvette a kerékpárt

2014. 08. 04., h - 08:41
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 24 éves férfi ellen szabálysértési eljárást kezdeményezett a Balassagyarmati Rendőrkapitányság.

A rendelkezésre álló adatok szerint a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2014. augusztus 3-án 11 óra 35 perckor érkezett a bejelentés, miszerint O. Gábor egyházasgegrei lakos 10 óra körüli időben rokona patvarci lakásának udvaráról, a sértett engedélye nélkül elvitte annak kerékpárját. A Szécsényi Rendőrkapitányság egyenruhásai egy órával a bejelentést követően a 22-es főúton a kerékpárral közlekedő férfit ellenőrizték, a Balassagyarmati Rendőrkapitányságra előállították, és a szabálysértés elkövetése miatt vele szemben – őrizetbe vétele mellett – kezdeményezték a gyorsított bírósági eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.