A szépség ára
Lopás vétsége miatt indult eljárás egy szegedi férfival szemben, aki kozmetikai termékeket tulajdonított el egy bevásárlóközpontból.
Lopás vétsége miatt indult eljárás egy szegedi férfival szemben, aki kozmetikai termékeket tulajdonított el egy bevásárlóközpontból.
A karcagi rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 34 éves helyi férfit, aki pár napon belül három lopást követett el a településen.
A tiszaújvárosi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki az elkövetőt.
A rendőrök lopás miatt indítottak eljárást egy mohácsi férfi ellen.
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a mosonmagyaróvári rendőrök.
A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a székesfehérvári gépjárművezetőnek az ügyében, aki szabálytalan közlekedési manőverével személyi sérüléssel végződő közlekedési balesetet okozott.
Baleset, ittas járművezetés gyanúja és engedély nélküli vezetés miatt intézkedtek a rendőrök.
Elektromos kapunak és egy autónak ment neki kocsijával egy férfi Békéscsabán. A gyanú szerint ittas volt és mindkét baleset után elhajtott. A rendőrök elfogták.
Öt anyagi káros közlekedési balesetről érkezett bejelentés a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságra.
Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.