Közel félmillió forint kárt okozott

2022. 09. 09., p - 10:10
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök lopás miatt indítottak eljárást egy mohácsi férfi ellen.

A mohácsi nyomozók 2022. szeptember 8-án gyanúsítottként hallgattak ki egy 27 éves helyi férfit. A gyanú szerint a férfi augusztus második felében bement egy újmohácsi tanyán álló épületbe, majd onnan többek között gázpalackokat, bográcsokat és kéziszerszámokat tulajdonított el. A férfi szeptember elején több alkalommal besurrant egy mohácsi bölcsőde területére is. Először az intézmény teraszáról vitt el egy festékkeverő gépet, valamint egy hungarocell vágógépet, majd még három alkalommal visszatért, és az épületből több vödör kültéri színezőt is ellopott. A férfi tettével közel félmillió forint kárt okozott a sértetteknek. A rendőrök beazonosították a feltételezett elkövetőt, majd elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatásán beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A férfi ellen lopás miatt nyomoz a Mohácsi Rendőrkapitányság.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.