Három eset, egy elkövető

2022. 09. 09., p - 11:03
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A karcagi rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 34 éves helyi férfit, aki pár napon belül három lopást követett el a településen.

Egy karcagi lakos tett bejelentést a rendőrségen 2022. szeptember 7-én délelőtt, és elmondta, hogy az éjszaka során, a háza előtt parkoló gépkocsija csomagtartójából eltulajdonítottak egy nagyobb értékű ütvefúrót. A bejelentő vallomása, valamint a nyomozás során beszerzett adatok alapján a rendőrök 2022. szeptember 8-án este lakásán elfogták és előállították a rendőrkapitányságra a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét. Gyanúsítotti kihallgatása során a férfi beismerte tettét, elmondta hol értékesítette a szerszámgépet, valamint további két általa elkövetett lopásról is számot adott a nyomozóknak.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított 2022. augusztus 31-én 22 órakor befeszítette egy karcagi ingatlan melléképületének ablakát, majd onnan játékkonzolt és 70.000 forint készpénzt tulajdonított el. Ezt követően 2022. szeptember 4-re virradóra betört egy helyi családi házba, azonban onnan nem vitt el semmit, de rongálással ott is kisebb kárt okozott.

A Karcagi Rendőrkapitányság 2 rendbeli lopás bűntett, és 1 rendbeli lopás vétség elkövetése miatt folytat eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.