Bűnügyek

Lezárt ügyek: tolvaj és orgazda bukott le

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai vádemelést javasolnak mindkét gyanúsított ellen.

A következő megálló: fogda

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök egy buszon fogták el azt a férfit, aki több fővárosi zálogházból lophatott ékszereket - Őrizetbe vették.

Ütött, rabolt és kifosztott, őrizetbe került

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya súlyos testi sértés, rablás, kifosztás és vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt folytat eljárást egy salgótarjáni férfival szemben.

Elfogták a miskolci támadót

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szemtanúk siettek egy nő segítségére, többek között leintették a közelben járőröző rendőröket is, akik azonosították majd elfogták azt a férfit, aki rátámadt egy nőre Miskolcon.

Betörés elkövetői rendőrkézen

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Polgárőr értesítette a nyíregyházi rendőröket.

Vitték a motort

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyöngyösi rendőrök két férfit és egy nőt hallgattak ki gyanúsítottként.

Kihallgatták a betörőt

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lopás miatt indult eljárás egy nagymágocsi férfi ellen, aki betört egy helyi kocsmába, ahonnan pénzt vitt el.

A BRFK gazdasági nyomozói 3,1 milliárd bűnös vagyont szereztek vissza

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Vagyon-visszaszerzési Alosztály keresi, elemzi a bűncselekményekből szerzett vagyonelemek eredetét, útját és célállomását. Munkájuk során a kriptoszámláktól a luxusvillákig mindent lefoglalnak az elkövetőktől, hogy kártalanítani tudják a sértetteket.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fokozott ellenőrzés

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 1-jén 0 órától 2024. október 31-én 24 óráig.

 

Egy sorozat vége

Az ózdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe is vették a helyi betörések elkövetőjét.

 

Eltűnt Boros Virág

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 17 éves lány eltűnése kapcsán.

 

Elismerések tolnai rendőröknek

Kollégáink augusztus 20-a, állami ünnepünk alkalmából, a huzamosabb időn keresztül végzett szakmai munkájuk, magas színvonalú felkészültségük alapján vehettek át jutalmat.