Legfrissebb híreink

Szeptemberi ellenőrzések

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök szeptember elején is kiemelt figyelmet fordítottak az ittas vagy bódult vezetők kiszűrésére, és több mint húsz sofőr fenn is akadt a közúti kontrollon. De minden hónapban fontos intelem a közlekedőknek, hogy soha ne üljenek ittasan a volán mögé és tartsák be a KRESZ szabályait.

Őrizetben a borsodnádasdi elkövető

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság egy 20 éves borsodnádasdi férfival szemben.

Előzés közben hajtott a lovaskocsinak az autó

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A lovak is megsérültek Mezőcsátnál abban a közúti közlekedési balesetben, ahol egy autó sofőrje előzés közben nekihajtott egy lovaskocsinak.

Zseblámpát rabolt, elfogták

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bevásárlóközpontban próbált rabolni egy kazincbarcikai fiú.

Rendőrkézen az elkövető

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság egy 20 éves borsodnádasdi férfival szemben.

Rendőrkézen a rabló

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök néhány órán belül elfogták azt a támadót, aki Miskolcon megfenyegetett egy utcán gyalogló nőt és elvette mobiltelefonját

Holtan találták meg

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja egy 17 éves borsodnádasdi lány halálának körülményeit.

Ugrani készült, megmentették

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság Vasúti Rendőrőrsének járőrei mentették meg annak az asszonynak az életét, aki egy hídról a Sajóba akart ugrani.

Autókat rongált, tíz perc alatt elfogták

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Parkoló gépjárművek tükreit- és ablakait törte be az a férfi Miskolc belvárosában, akit lakossági bejelentést követően a rendőrök rövid idő alatt elfogtak.

Lezárt ügyek: Oszlopnak ütközött

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal fejezte be annak a férfinak az ügyét a rendőrség, aki Kazincbarcikán autójával balesetet szenvedett és utasa súlyosan megsérült.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.