Szervezeti hírek

Beszámolt a megyei rendőrfőkapitány

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése elfogadta dr. Polyák Zsolt r. ezredes, Békés megye rendőrfőkapitánya beszámolóját.

Megérkeztek

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megérkeztek a rendészeti szakközépiskolák hallgatói és tanáraik Győrbe, hogy bekapcsolódjanak az árvízi védekezésbe.

Vérüket adták a rendőrök Fejérben

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Immár hagyománynak számít, hogy a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság rendszeres véradást szervez. Így került sor 2013. június 05-én is a rendőrségi véradónap lebonyolítására Fejér megyében.

Tanulók és tanáraik is védekeznek

ORFK Kommunikációs Szolgálat

Három rendészeti szakközépiskola diákjai és tanárai is részt vesznek az árvízi védekezésben.

Mesterlövész világkupa

ORFK Kommunikációs Szolgálat

Tizenkettedik alkalommal rendezik meg a Rendőri és Katonai Mesterlövő Világkupa versenyét 2013. június 2-án, amelyre ez idáig több mint 20 ország közel 80 csapata adta le nevezését.

Atlétikai számokban versenyeztek a zalai rendőrök

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az idei Belügyminisztérium Országos Atlétika Bajnokságot 2013. május 16-án, Debrecenben rendezték meg, ahol a zalai csapat 12 fővel képviseltette magát.

Főkapitányi beszámoló

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megyei rendőrfőkapitány 2013. május 31-én a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés előtt beszámolót tartott.

Nyeregben

ORFK Kommunikációs Szolgálat

Taktikai eljárások és csapatszolgálati szituációs gyakorlatok is szerepeltek a Készenléti Rendőrség Lovas Alosztálya, valamint az Országos Polgárőr Szövetség Lovas Tagozatának 2013. május 27-31. közötti szinten tartó- és továbbképzésén.

Eismerések

ORFK Kommunikációs Szolgálat

Elismeréseket adott át az országos rendőrfőkapitány.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.