Beszámolt a megyei rendőrfőkapitány

2013. 06. 06., cs - 11:38
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése elfogadta dr. Polyák Zsolt r. ezredes, Békés megye rendőrfőkapitánya beszámolóját.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2013. június 6-án tartott ülésén beszámolt a rendőrség 2012. évben végzett tevékenységéről, illetve Békés megye közbiztonsági-, valamint bűnügyi helyzetének alakulásáról. Az ülésen részt vett dr. Halmosi Zsolt r. dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, rendészeti főigazgató, országos rendőrfőkapitány-helyettes is.

 

Békés megye rendőrfőkapitánya, dr. Polyák Zsolt r. ezredes miután köszöntötte a testület vezetőit és tagjait, ismertette a regisztrált bűncselekmények számának alakulását, a különböző bűncselekmény csoportokra vonatkozó adatokat. Kitért arra, hogy a 100 ezer lakosra jutó bűncselekményszám tekintetében Békés megye a legkevésbé fertőzött megyék közé tartozik. Elhangzott továbbá, hogy a vagyon elleni és a közterületen elkövetett bűncselekmények száma 2012-ben az előző évekhez képest csökkent, az erőszakos bűncselekményekről pedig elmondható, hogy országos összehasonlításban Békésben történik a legkevesebb ilyen személy elleni jogsértés. A rendészeti terület tevékenységével összefüggésben a megyei rendőrfőkapitány tájékoztatta a testületet a mozgóőri szolgálat bevezetéséről, a lakosság szubjektív biztonságérzetének megtartása, és fokozása érdekében a gyalogos szolgálat előnyben részesítéséről, valamint a körzeti megbízotti helyek feltöltéséről. Részletes beszámoló hangzott el a közlekedési balesetek számának alakulásáról, mellyel kapcsolatosan dr. Polyák Zsolt r. ezredes elmondta, hogy a halálos közúti szerencsétlenségek száma 2012-ben tovább mérséklődött. Emellett azonban kiemelte, hogy az országos átlaghoz viszonyítva magas Békés megyében a kerékpárosok által okozott balesetek száma, ezért a főkapitányság továbbra is nagy hangsúlyt fektet a baleset-megelőzési programok szervezésére és végrehajtására. Az államhatár őrzésének és a határforgalom ellenőrzésének tapasztalatairól szólva a főkapitány elmondta, hogy a Békés megyei határszakaszra is jelentős, az elmúlt években fokozódó migrációs nyomás nehezedik. A határátkelőhelyeken a járműforgalom nem változott jelentős mértékben, a személyforgalom ugyan csökken, a teherforgalomban viszont élénkülés tapasztalható. A megyei rendőrfőkapitány megköszönte a Békés Megyei Önkormányzatnak a rendőrség tevékenységhez nyújtott támogatását, illetve valamennyi települési önkormányzatnak, intézménynek, szervezetnek a lakosság biztonsága, a közrend fenntartása érdekében a rendőrséggel tanúsított együttműködését.

 

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének a rendőrség 2012-ben végzett tevékenységéről szóló beszámolóját a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése 12 igen és 2 nem szavazattal elfogadta.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.