Szervezeti hírek

Fogadónapot tart Miskolc rendőrkapitánya

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

dr. Bogyay Ferenc r. ezredes, Miskolc rendőrkapitánya fogadónapot tart a lakosság részére.

Nógrád megyei toborzó

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrkapitányságok munkatársai Nyílt Napon várták épületeikben a rendőri hivatás iránt érdeklődő középiskolás diákokat.

Háromoldalú tanácskozás

ORFK Kommunikációs Szolgálat

Az illegális migráció aktuális kérdéseiről egyeztettek a rendőri vezetők.

Köszönet a rendőröknek

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Mosoni-Dunán levonuló árhullám és hordalék stégeket sodort el Győrben. A veszélyhelyzetet a győri rendőrök elhárították.

Együttműködési megállapodás Kecskeméten

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A felek kiemelten fontosnak tartják a rendőrség és a cigányság közötti előítélet-mentes viszony megteremtését és a hatékony együttműködést.

Rendőrtoborzó

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában már másodszor került sor nyílt nappal egybekötött toborzásra.

Találkozás a sajtó képviselőivel

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprém megyei sajtó képviselőit hívta beszélgetésre, a rendőrségi hírszolgáltatás áttekintésére a megyei főkapitány.

Megyei Média Díj 2014

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Zsaru magazin újságírója vehette át a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Megyei Média Díját.

A rendőrré válás első lépései

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Miért is jó rendőrnek lenni? Erre és még sok más kérdésre kaphattak választ az érdeklődő fiatalok Szombathelyen.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.