Új rendőrtisztek Borsodban

2015. 07. 01., sze - 14:32
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság állományában négy ifjú hadnagy kezdte meg rendőri szolgálatát.

Ruszkai József r. ezredes, valamint Kovács Béla r. ezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes vezetői az érintett rendőrkapitányokkal együtt fogadták azt a négy rendőrtisztet, akik 2015. július 1-jétől teljesítenek szolgálatot a megyében. Az új tisztek ünnepélyes keretek között vehették át kinevezési okmányaikat a megyei rendőrfőkapitány gazdasági helyettesétől, aki többek között hangsúlyozta, hogy az új kollégáknak feladataik végrehajtása során a törvényességet, szakszerűséget kell szem előtt tartaniuk, és legyenek nyitottak az állampolgárok felé, ezzel is hozzájárulva a lakosság szubjektív közbiztonságérzetének növeléséhez.

 

Az új tisztek eltérő beosztásokba, a Miskolci-, a Tiszaújvárosi-, az Ózdi-, valamint a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság állományába kapták meg kinevezési parancsukat. A pályakezdő fiatalok közrendvédelmi előadói, közlekedésrendészeti vizsgálói, bűnügyi nyomozói, valamint igazgatásrendészeti előadói munkakörben kezdik meg rendőri szolgálatuk teljesítését.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.