Perceken belül elfogták

2024. 07. 31., sze - 07:42
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hiába húzott nyúlcipőt, nem volt ideje elmenekülni a 27 éves keceli tolvajnak.

Szomszédja értesített egy keceli asszonyt telefonon, hogy egy idegen ólálkodik a kertjében. A nő hazarohant, és ő maga is látta az udvarban a betolakodót. Nyomban értesítette a rendőröket, akik szerencsére épp a közelben járőröztek. A tolvaj ugyan menekülőre fogta, amint észrevette a házigazdát, ám csak a szomszéd házig jutott, ahol elfogták a rendőrök.

Kiderült, hogy fűkaszát, sarokcsiszolót és szerszámokat próbált meglovasítani a melléképületből, ahova a lakat leverése után jutott be. A járőrök lefoglalták tőle az ellopott holmikat és visszaadták a tulajdonosának. A Kiskőrösi Rendőrkapitányságra előállították az elkövetőt és gyanúsítottként hallgatták ki a lopás miatt. Jelenleg szabadlábon védekezhet, de a nyomozók vizsgálják, hogy elkövetett-e más bűncselekményeket is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.

 

Az Árpád híd nem versenypálya!

A budapesti rendőrök két hétig folyamatosan ellenőrizték az Árpád hidat, majd mérleget vontak – több mint 400 gyorshajtót csíptek el.