Toborzó II. – A biztos jövő

2015. 01. 08., cs - 11:25
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Magyar Rendőrség a tiszthelyettesi állomány utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keres, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak. A lehetőség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is adott.

A Magyar Rendőrség számára is fontos az utánpótlás megtalálása és felkutatása. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság toborzási programsorozatának részeként 2015. január 15-én 7 óra 30 perctől 13 óráig megtartja második nyílt napját a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában (3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 78.).

 

A szervezők várnak minden olyan érettségi előtt álló diákot, akik pályaorientációjában a rendőri hivatás, mint életpályamodell szerepet kaphat. A bemutatókkal egybekötött toborzón az érdeklődő tanulók betekinthetnek a rendőri hivatás sokszínűségébe és választ kaphatnak arra kérdésre is, hogy miért jó rendőrnek lenni.

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kéri az érintett oktatási intézmények vezetőit, pedagógusait, hogy a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolába szervezett nyílt napon minél nagyobb létszámban vegyenek részt az érettségi előtt álló diákokkal, hogy valós képet kaphassanak az értékeket őrző és közvetítő rendőri hivatásról.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.