Te is legyél rendőr! - Toborzó

2014. 11. 13., cs - 14:33
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Magyar Rendőrség a tiszthelyettesi állomány utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keres, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak. A lehetőség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is adott.

A Magyar Rendőrség számára is fontos az utánpótlás megtalálása és felkutatása. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság toborzási programsorozatát 2014. november 13-án indította el a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában megtartott, toborzással egybekötött nyíltnapon. A toborzót dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nyitotta meg, míg a vendégeket házigazdaként Bagi István r. ezredes a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola igazgatója köszöntötte.

 

A szervezők minden olyan érettségi előtt álló diákot vártak, akik pályaorientációjukban a rendőri hivatás, mint életpályamodell szerepet kaphat. A bemutatókkal egybekötött toborzón az érdeklődő tanulók betekinthettek a rendőri hivatás sokszínűségébe és választ kaphattak arra kérdésre is, hogy miért jó rendőrnek lenni. A programon bemutatkozott többek között a főkapitányság Bűnmegelőzési, Közlekedésrendészeti, Humánigazgatási Osztálya is. A rendészeti szakközépiskolában a diákok láthattak még önvédelmi bemutatót, megismerhették az úgynevezett szituációs kabinetet, de közelről szemügyre vehették a felvonultatott szolgálati gépjárműveket is.

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság toborzótisztjei a közeljövőben felkeresik a megyei középiskolákat, hogy az érdeklődést mutató diákok választ kaphassanak további kérdéseikre a rendőri hivatással kapcsolatban.

 

A döntések előkészítéséhez segítséget nyújtanak a mellékelten letölthető tájékoztatók, pályázati dokumentumok.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.