Szirénák hívó szava

2015. 01. 20., k - 14:39
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2015. január 20-án 10 órától az Enyingi Rendőrőrs épületébe várták a rendőri hivatás iránt érdeklődő fiatalokat.

A Rendőrség állományának utánpótlása érdekében szervezett toborzó rendezvényt Angyal Gábor rendőr alezredes, az Enyingi Rendőrőrs parancsnoka nyitotta meg és egyben köszöntötte a megjelenteket.

 

A rendőri szakma iránt érdeklődő diákok csoportjai látogattak a helyszínre, akik testközelből láthatták az egyenruhásokat, akiktől a hivatással és felvételi eljárással kapcsolatos kérdéseikre is választ kaphattak. Egy látványos kutyás bemutatót követően megismerhették a szolgálati gépjárműveket, valamint az alkalmazott kényszerítő eszközöket. Lövedékálló mellényt próbálhattak magukra és a fiatalok nagy örömükre fegyvereket is tarthattak kezükben. Az érdeklődők megtekinthették az őrs előállító helyiségét, majd akinek kedve volt, pszichológiai teszteket is kitölthetett.

 

A nyílt nap célja elsősorban a pályaválasztás előtt álló fiatalok figyelmének felkeltése volt, ennek ellenére a szervezők minden érdeklődőt szívesen láttak. Óvodás gyermekeket is körbevezettek a rendőrőrsön, akiknek a legnagyobb élményt talán a szolgálati autók szirénáinak kipróbálása nyújtotta.  

A színes programoknak köszönhetően kicsik és nagyok valósabb képet kaphattak a rendőri hivatásról, megtudhatták miért érdemes rendőrnek lenni.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.