Színek a roma kultúrából

2014. 12. 02., k - 15:36
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Múltunk és jelenünk, színek a roma kultúrából címmel nyílt kiállítás a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság aulájában 2014. december 2-án.

A Veszprémi Rendőrkapitányság, a Pápai Rendőrkapitányság a Nagyvázsonyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat és a Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület együttműködésének köszönhetően kerülhetett sor annak a kiállításnak a megrendezésére, amely a főkapitányság épületében mutatja be a roma kultúrát, népviseletet, szerszámokat, hangszereket. „Törekvésünk, hogy a különböző kulturális, ismeretterjesztő és sportrendezvények során alkalmat adjunk a rendőrség dolgozói és a roma lakosság számára a nézőpontok közelítésére, egymás megismerésére” – mondta el beszédében dr. Ipsits Csaba r. ezredes, a Veszprémi Rendőrkapitányság vezetője. A roma zenei hagyományokból építkező műsort követően Beverly Fault, az angol rendőrség bevándorlási csoportjának munkatársa mondott beszédet. Az angol rendőrtiszt társával idén második alkalommal érkezett Veszprém megyébe tapasztalatcserére.

Makula György r. őrnagy, az ORFK Kommunikációs Szolgálatának Főosztályvezető-helyettese a rendőri pálya választásának előnyeiről beszélt a roma fiataloknak és levetített egy Oláh Gergő közreműködésével készült toborzó kisfilmet.

A Veszprémi Rendőrkapitányság kerékpárt adományozott a Nagyvázsonyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat részére, a gyerekek kerékpáros ismereteinek elsajátításához. Dr. Töreki Sándor r. dandártábornok, Veszprém megyei főkapitány és dr. Ipsits Csaba r. ezredes, kapitányságvezető ajándékot adott át Kandikó Ritának, a Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület vezetőjének, Rupa Évának, a Nagyvázsonyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnökének, valamint a több, mint kétezer kilométerről a kiállításra érkező angol rendőr kollégáknak: Beverley Faul-nak, és Stephen Edser-nek.

A kiállítás megnyitóját követően a Veszprémi és Pápai Rendőrkapitányság harminc roma származású diák számára tartott vetélkedővel egybekötött kapitányságlátogatást, amelynek során bemutatták a rendőrség épületét, technikai eszközöket, fegyverzetet, szolgálati gépkocsikat. Az érdeklődő fiatalok számára egy roma származású rendőr tartott előadást a rendőri pályáról, az oda vezető útról és lehetőségekről.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.