Stratégiai ülés a közös kapcsolattartási ponton

2014. 12. 05., p - 11:47
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A magyar és az osztrák tárgyalódelegáció a Hegyeshalom - Nickelsdorf Közös Kapcsolattartási Szolgálati Helyen (KKSZH) tartotta soron következő stratégiai ülését 2014. december 4-én.

A hosszú évek óta együttműködő magyar és osztrák hatóságok vezetői 33. alkalommal találkoztak a kapcsolattartási ponton. A magyar delegációt Dr. Halmosi Zsolt rendőr vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány-helyettes vezette. Az ülés levezető elnöke Robert Strondl rendőr vezérőrnagy az Osztrák Szövetségi BM Központi Főigazgatóság Bevetési Igazgatóság vezetője volt.

A találkozón a 2014 évben az illegális migráció elleni rendőri együttműködésben elért eredményekről, a közös ellenőrzésekről, a határon átnyúló üldözésekről volt szó. A tárgyaláson a résztvevők a megyei vonatkozású migrációs helyzetkép bemutatására különös hangsúlyt fektettek és kitértek az együttműködés eredményes megvalósításának további lehetőségeire.

A kétoldalú megbeszélés eredményesen zárult, megpecsételve a magyar-osztrák rendőrség korábbi és a jövőbeni sikeres együttműködését a migráció elleni küzdelemben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.