Sikerre ítélve

2014. 09. 22., h - 12:56
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Komárom-Esztergom megye 12 települése is részt vesz a 250x100 Biztonság programban.

Komárom-Esztergom megyében továbbra is a jogsértések számának csökkentése és a lakosság szubjektív biztonságérzetének növelése a rendőrség és a polgárőrség célja. Ebben a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság és a megyében működő polgárőr egyesületek vezetőinek közös munkaértekezletén is egyet értettek a felek, akik az Országos Rendőr-főkapitányság, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és az Országos Polgárőr Szövetség által meghirdetett 250x100 Biztonság programról egyeztettek 2014. szeptember 22-én. A bűnmegelőzési mintaprogramban Komárom-Esztergom megye 12 települése vesz részt: Esztergom, Kisbér, Oroszlány, Tárkány, Tatabánya, Tokodaltáró, Lábatlan, Nyergesújfalu, Tata, Vérteskethely, Kömlőd és Nagyigmánd.

                                                                                      

Az érintett települések elsősorban azért kerültek be a programba, mert a település elhelyezkedését, a lakosság életkor szerinti megoszlása indokolttá tette és nem utolsó sorban azért, mert ezeken a teleüléseken igen aktív, a folyamatos közös járőrszolgálatok számában is  mérhető a rendőrség és a polgárőrség közötti együttműködés. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány helyettese és a Komárom-Esztergom Megyei Polgárőr Szövetség elnöke egyet értett abban, hogy a megyében a közbiztonság az országos átlaghoz hasonlóan jó, de a közös járőrszolgálatok fokozásával ennél is jobbá tehető nemcsak a programban részt vevő településeken, hanem a megye valamennyi városában, falujában. E cél eléréséhez segítségül kell hívni a mezőőröket, a vadőröket és a vadászokat is.

 

                                                                                       


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.