Részleges rekonstrukció a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon

2015. 11. 20., p - 09:09
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három ütemben zajlott a homlokzati nyílászárók cseréje, megújult az alagsor is.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság és az Országos Rendőr-főkapitányság által biztosított felújítási keret terhére, a saját karbantartói és közfoglalkoztatott állomány bevonásával, a zalaegerszegi rendőrök egy korszerűbb épületben végezhetik a munkájukat.

A részlegesen felújított Zalaegerszegi Rendőrkapitányság épületét 2015. november 18-án Kovács István r. vezérőrnagy, rendőrségi főtanácsos, gazdasági országos rendőrfőkapitány-helyettes és dr. Sipos Gyula r. vezérőrnagy, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője mutatta meg egy helyszínbejárás keretében, a vezetői állománynak.

Az elmúlt években közel 41 millió forintból három ütemben kicserélték a nyílászárókat, eközben folyamatosan dolgoztak az épület belső részén is. Új előadói irodákat, parancsnoki irodát, tanácstermet, gyermekbarát meghallgató szobát alakítottak ki, de a Polgárőr Szövetség által használt épületrész is megújult, valamint a beléptető rendszert is kiépítették. A főépület alagsorában fegyverszobát, töltő-ürítő,- fegyverkarbantartó helyet, új raktárhelyiségeket alakítottak ki, továbbá a lőtér szellőzőrendszerét is korszerűsítették. Az udvaron kivágták a már öreg és veszélyes fákat, közműalagutat építettek ki, és új kerítést is kapott a hátsó épület.

A felújítási munkálatoknak a tervek szerint még nincs vége, átalakításra vár az ügyfélfogadó tér, a homlokzati hőszigetelést el kell végezni, parkolók kialakítása, valamint térburkolás is szükséges.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.

 

Az Árpád híd nem versenypálya!

A budapesti rendőrök két hétig folyamatosan ellenőrizték az Árpád hidat, majd mérleget vontak – több mint 400 gyorshajtót csíptek el.