Rendőrség támogatja a balassagyarmati diákot

2015. 09. 15., k - 09:35
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Idén egy 16 éves fiú nyerte el a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság támogatását.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság 2015. évben is meghirdette a roma diákok részére pályázható ösztöndíját, mellyel a középfokú köznevelési intézmények első, második, vagy harmadik évfolyamán tanuló fiatalokat ösztönzi a rendőri pálya választására, valamint tanulmányaik eredményes befejezésére.

A pályázati kritériumoknak a pályázók közül ez évben a 16 éves Bogdán Béla Benjámin, a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium tanulója felelt meg, és egyben ő nyerte el a rendőrség támogatását. A támogatási szerződés alapján a középfokú köznevelési intézményben folytatott tanulmányok hátralevő idejére a rendőrség a kollégiumi szállásköltség megtérítésével, menzai költségtérítéssel, tanszersegéllyel, valamint tanévenként ruházkodási segéllyel segíti a diákot. A minél magasabb tanulmányi átlageredmény elérése érdekében a tanév ideje alatt – az előző félév tanulmányi eredményének függvényében – a tanulót havi rendszerességgel folyósított pénzbeli juttatással ösztönzik. A támogatás lehetőséget nyújt a tanulónak abban, hogy szakmai képesítést szerezzen, és biztos munkahellyel rendelkezzen, azonban számos kitételt tartalmaz, melyet maradéktalanul be kell tartania. A pályázónak eleget kell tennie vizsgakötelezettségeinek, be kell fejeznie középiskolai tanulmányait, továbbá jelentkeznie és felvételiznie kell valamely rendészeti szakközépiskolába, vagy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karára. Sikeresen megszerzett szakmai végzettség esetén, meghatározott ideig a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság állományában kell szolgálatot teljesítenie.

Dr. Kalmár Zsolt r. ezredes, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese és Bogdán Béla Benjámin, édesapja jelenlétében 2015. szeptember 14-én a főkapitányság épületében írták alá az erről szóló szerződést.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.