Rendészeti oktatás a középfokú intézményekben

2014. 12. 05., p - 08:03
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Többoldalú együttműködési megállapodást kötött a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság.

Egy szombathelyi és egy vépi középiskola mellett, a 2015/2016-os tanévtől a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium is vállalta, hogy felmenő rendszerű, a rendészeti pályára előkészítő, érettségire felkészítő képzést indít az arra fogékony tanulók számára. A Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Savaria Szakképző Iskolája, valamint az FM DASzK Vépi Középiskolája, Mezőgazdasági Szakképző Iskolája és Kollégiuma már korábban is biztosította a belügyi rendészeti, valamint a speciális társadalomismereti tantárgy oktatásához szükséges órakeretet. A három intézmény a Vas Megyei Rendőr-főkapitánysággal kötött együttműködési megállapodásban rögzítette a feltételeket. Munkatársaink biztosítják a diákok szakmai felkészítését. Ezen felül pedig a főkapitányság támogatja a pályázók rendészeti képzésben történő továbbtanulását és közreműködik a jelentkezők fizikai állapotfelmérésében.

A 2014/2015-ös tanévben közel hatvan diák kezdhette meg rendészeti tanulmányait, illetve a korábbi megállapodások értelmében további százhetvenegy tanuló vesz részt felsőbb évfolyamokon rendészeti ágazati és fakultációs képzésben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.